Befejeződött a nagycenki Remetekápolna rekonstrukciója. A projekt keretében az egykor a Hársfasor végén álló remetekápolnát építették újjá. A Fertő-táj világörökségi térség több helyszíne is megújul a Széchenyi 2020 program keretében, 300 millió forint értékű Európai Uniós támogatásból. A Sopron - Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., mint konzorciumvezető, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal együttműködve valósítja meg a fejlesztéseket.

Az 1754-ben Széchenyi Antal gróf és felesége Barkóczy Zsuzsanna által ültetett hársfasor végében állt egykor egy remetelak és mellette a remetekápolna. A mindenkori cenki remete feladata volt a kápolna őrzése, gondozása, a déli harangozás és az, hogy a kápolna esti imáján részt vegyen.

A Széchenyi-örökség minél teljesebb bemutatása érdekében, a projekt részeként az egykori Remetekápolna helyétől nem messze, a szoborpark mellett építették újjá a kápolnát.

Az „Integrált termék- és szolgáltatás fejlesztés a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben” című projekt projekt célja, hogy a Fertő-táj turisztikai attrakcióit bekapcsolja a térség idegenforgalmi vérkeringésébe. A fejlesztésnek köszönhetően a térségbe látogatók figyelme a világörökségi helyszín kistelepüléseinek értékeire is ráirányul majd.

A projekt további elemei:

A projekt részeként a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház interaktív élményelemeinek továbbfejlesztése kezdődik meg, valamint a külső tanösvény, – mint fokozottan védett természeti terület megóvása érdekében –, kert- és erdőrendezési munkálatai zajlanak. A jelenlegi kiállítási installáció és tartalom fejlesztésén túl új információs pontok kiépítése valósul majd meg. Modern, többnyelvű eszközcsomag segítségével a látogatók saját tempójukban haladva többféle tárlatvezetés közül választva járhatják majd végig a kőfejtő minden részét.

A fertőbozi Julien-völgy rendezvényhelyszín és pihenőpark fejlesztése is része a projektnek. Ennek keretében megtörtént a szabadtéri nézőtér modernizálása. Az új, vizesblokkal is ellátott helyszín családbarát módon, a közösségi igényeket kiszolgálva adhat teret kulturális és zenei rendezvényeknek.

A fertőszéplaki Széchenyi-kastély homlokzatfelújítása és belső udvarának renoválása is fontos eleme a projektnek, mint a térség egyik kiemelkedő értékekkel bíró műemléképülete. A terület képét meghatározó fertőszéplaki templomdombon egy pihenőpark is várja az ide érkezőket.

A sarródi családi pihenőpark fejlesztése a Fertő-Hanság Nemzeti Parkot felfedező turistáknak kínál lehetőséget a pihenésre és az aktív kikapcsolódásra.

A „Integrált termék- és szolgáltatás fejlesztés a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben” című, GINOP-7.1.9-17-2018-00021 azonosító számú projekt keretében megvalósuló beruházás várhatóan 2021 második negyedévében fejeződik be.